2008. július 9., szerda

Jing friss zöldjei

Ejtsünk hát elsőnek is egy pár szót a lü-ről, illetve a lük-ről. Jing teaboltjából vagy egy hónapja kaptam kézhez a megrendelt csomagot, tele friss szüretelésű zöld teával. Ezeket nagyjából mostanra sikerült végigkóstolnom, és ígéretemhez híven beszámolok az első kóstolások eredményéről.

Bemelegítésképpen azt a két teát kóstoltam meg, amelyeket már többször is kaptam Jingtől: a Liu An Gua Pian-t - amelyet néhányatok talán jobban ismer Hat Magba Zárt Nyugalom néven - és a Wu Yi Bian Chá-t. Egyik sem rossz, de a tavalyi minőséget - amikor ráadásul híresen rossz termésről panaszkodtak a kínai teatermesztők - egyik sem éri el.

A Gua Piannak megvan az a finom pörkölt magos íze, a második-harmadik leöntés után kinyíló virágossága, amit a Jing-féle - és csak a Jing-féle! - Gua Piantól ismerek, de sokkal visszafogottabb, mint a tavalyi-tavalyelőtti termés. Túl enyhe, nincs utóíze, lecsengése, és valahogy nem igazán akar kinyílni. A negyedik leöntés után végre kezdenek jelentkezni azok a rafinált, édeskés aromák, amik miatt ez a tea az egyik kedvenc kínai zöldem lett, de aztán megint kezd hígulni a dolog. Összességében egy jó, de nem kiemelkedően finom tea. Lehet, hogy még tovább kéne tesztelnem nagyobb mennyiségű teafűvel.

(Tesztparaméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 63 °C víz, hat leöntésig bírta 15 mp és 1 perc közti leöntési időkkel.)

[Az igazságosság kedvéért hozzá kell tennem, hogy azóta újból teszteltem ezt a teát 6 g fűvel, és sokkal teltebb, erősebb ízélményekhez volt szerencsém. Persze az, hogy egy csésze teát hogy él meg ez ember, sok egyéb, szubjektív körülménytől is függ, szóval valószínűleg nem csak azon a fél grammocska teán múlt a dolog.]

A Wu Yi Bian Cha száraz füvének az illata meglepett. Először csalódott voltam, mert már annyira vártam azt a szédítő karácsonyi-fűszerillatorgiát, ami miatt különleges alkalmakra, hideg téli estéken, esetleg finom sütemények mellé ezt a zöld teát szoktam elővenni. Szóval fűszerszag semmi, ehelyett egy nagyon nemes, csúcsminőségű First Flush Darjeeling illata ütötte meg az orromat. Nem tudom, miféle metamorfózison ment át ez a tea, avagy csak Jingék csomagolták félre a rendelésemet, mindenesetre az elegáns illat hamar elfeledtette kezdeti csalódottságomat. Az első leöntés íze enyhén édeskés volt, és amilyen visszafogott, annyira harmónikus is. Ha az illat egy FF Darjeelingra, az íz egy elegáns Sárkánykútra emlékeztetett! A többi aromaárnyalat lassan bontakozott ki a harmadik és negyedik leöntés során - viszont azt is be kell vallanom, hogy hat leöntésnél többet nem bírt ki, ami egy ennyire finomnak induló - és drága! - teánál sokat levon a megítélésből. De míg a hatodik leöntésig eljutottam, egy jó ideig még élvezhettem a kellemesen édes, kissé fanyar, pörköltes ízt és az ánizsos felhangokat. Utóízt viszont egy leöntés során sem bírtam kicsikarni ebből a teából.

(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 6 g fű, 63 °C víz, 6 leöntés 15mp-45mp.)

A két régi ismerős után azokhoz a teákhoz fordultam, amelyekből az óvatosság kedvéért csak egy-egy 25 grammos próbacsomaggal vettem. Az első a sorban a Zheng Qing Lu Cha volt. A száraz teafűnek édeskés licsi-, vagy még inkább sülttökillata volt! A szokásos 63 °C-os leöntéssel kezdtem; a legtöbb kínai zöld teámnál jól bevált ez a hőmérséklet, gondoltam, ebből a teából is ez fogja kihozni a legtöbbet. Tévedtem. 30 mp áztatás után a teának szinte semmi íze nem volt, viszont a gaiwanban visszamaradt tealevelek csak úgy ontották az édes csillagánizsillatot. Az első leöntést újabb és újabb ízetlen leöntések követték, ráadásul igen hamar átváltottam egy egész percet túlhaladó áztatási időkre, amit általában a gongfu-szeánsz végére szoktam hagyni, amikor a megkínzott tealevelekből már az utolsó csepp aromákat akarom kicsavarni. De hiába - íz nem jött egy csöpp sem.

Elhatároztam, hogy szakítok megcsontosodott szokásommal és túlzott óvatosságommal, és másnap ugyanezt a teát - persze friss teafűvel... - ismét leteszteltem magasabb vízhőmérsékleten. A változás óriási volt: 68 °C-on teljesen kinyílt a tea, az édes licsis vagy sülttökös íz azonnal átjött minden egyes leöntésnél. Utóíz, mellékíz, visszhang, egyéb úri huncutságok nem igazán jelentkeztek ennél a teánál, de mindezek hiányáért kárpótolt az az átütő, szédítően gyümölcsös íz, amit csak egy magasabb hőfokon volt hajlandó kiadni magából. És ezért az árért - Jingnél ez egy közepes árfekvésű tea - ez igazán szép teljesítmény.

(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 6,5 g fű, 68 °C víz, jó pár leöntés - nem számoltam.)

Ding Gu Da Fang. - Száraz fű illata: diós. Ez a finom diósság már az első leöntés során átüt az ízben is. A második leöntés kicsit a Kam-féle Sárkánykút ízére emlékeztet: telt, enyhén pörkölt íz, de még nincs igazán önálló karaktere. Ez a karakter aztán lassan, finoman épül fel az ezt követő leöntések során, negyedszerre már kerek, pörkölt, kicsit borsos ízt érzek a számban. Érdekes, most már nem a Kam-féle Sárkánykútra, hanem a legendás Kam-féle Huang Shan Mao Fengre emlékeztet.

(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 62 °C, 4 leöntés 20 mp - 40 mp)

És ezzel a felvezetéssel elérkeztünk a Jing-féle Huang Shan Mao Fenghez, amelyből szintén megbontottam a kapott próbacsomagot. Az első tesztkísérletek részleteivel nem is akarlak untatni benneteket: ízetlen, kissé kesernyés, kissé füstös volt az összes leöntés. Okulva a Zheng Qin Lu Chá-val esett kalandomon, ezt a teát is kipróbáltam forróbb vízzel. Helyesen tettem! 68 °C-on jóval több ízt produkált, kellemesebb, édeskésebb, viszont kesernyésebb is lett. Így már kifejezetten iható, azonban nem beszélhetünk sem igazán nagy, sem igazán harmonikus Mao Fengről. Persze aki egyszer a Kam-féle Mao Fenget megkóstolta, annak sajnos a mércéje is igen magasra kerül...

(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 68 °C víz, leöntések hosszát-számát nem tartottam észben.)

És végül a nagy epifánia: a Meng Ding Huang Ya nevű sárga tea! Sárga teát én eddig még nem ittam, bár a létezéséről már hallottam. Magában Kínában is elég ritka ez a tea. Elkészítési módjában közel áll mind a zöld teához, mind a fehér teához: tulajdonképpen majdnem ugyanúgy készül, mint a zöld tea, de a szárítási folyamat jóval lassabb, aminek következtében a tea nagyon enyhén oxidálódik. (Csak hogy világosabb legyen a különbség a sárga, valamint az oolong és fekete/vörös teák közt: ez utóbbiakat még a szárítási folyamat előtt oxidálják.) Állítólag ennek az enyhe, elnyújtott oxidálási folyamatnak a következményeként a tea növényi, "füves" íze elmúlik, viszont megmarad minden egyéb karakterisztikája és előnyös tulajdonsága, ami a zöld teákra jellemző.

No de lássuk a mi teánkat: a száraz fű illata fűszeres, és nehezen meghatározhatóan kissé édesen erjedt, olyasformán, mint a pár napja kaszált, erjedésnek indult széna. Nagyon nagy, ígéretes az illat.


1. leöntés (65 °C): mind az íz, mind az illat friss zöldborsólevesre emlékeztet. Édes, maradandó utóíz.

2. leöntés (70 °C): Kicsit "poros", kissé erjedt, fanyarkás íz. Az édesség viszont szinte teljesen elmúlt.

3. leöntés (68 °C): Azt hiszem, most trafáltam bele a legjobb hőmérsékletbe. Fanyar, édes, erősen növényi, komplex, nagyon jó íz! Kellemesen húzós és édes utóíz, a gaiwanban visszamaradt leveleknek micéliumillata (!) van.

4. leöntés (68 °C): Nagyon finom. Emlékeztet Kam legendás Mao Fengjére, egy kis "poros", fanyar felhanggal. Elegáns, komplex, markáns ízű tea. Nagyon nagy élmény!

Köszöntő

Üdv, Látogató, aki a Két Sheng Szerelmesének oldalára tévedtél! Hogy mi is lehet az a két sheng, azt fantáziádra, illetve kínaitudásodra bízom; de attól félek, hogy a kettő együtt sem lesz elég a talány megoldásához. Ehhez ugyanis még engem is kéne személyesen ismerned, de ennyi mindent már igazán nem várhatok el Tőled. Legyen annyi hát elég, hogy a Két Sheng Szerelmese üdvözöl most indított blogján, ahol a Két Shengen kívül gyakran shuról, lüről, you tayról is lesz szó, no meg bármi másról, amit a szerző másokkal megosztásra érdemesnek tart.