2009. március 27., péntek

Mikor lesz az már?


Jibbone hamikdos ir cijon tömale, akkor lesz az már” – énekli Sebestyén Márta a Muzsikás együttes Szól a kakas már című albumának címadó dalában.








Sebestyén Márta és a Muzsikás: Szól a kakas már (3'06"). A Szól a kakas már. Magyar zsidó népzene (1992) lemezről.
(Erről a lemezről korábban, a „Bella ciao” feltételezett zsidó gyökerei kapcsán már írt Studiolum. A Muzsikás együttes azokat az öreg cigányzenészeket járta végig, akik valaha az 1944-ben elpusztított máramarosi hászid zsidóság ünnepein zenéltek, s tőlük gyűjtötte össze e közösség egykori dalait.)

Szól a kakas már
Majd megvirrad már
Zöld erdőben, sík mezőben
sétál egy madár.

Micsoda madár,
Micsoda madár
Sárga lába, kék a szárnya
Engem odavár.
Várj, madár, várj
Te csak mindig várj
Ha az Isten néked rendelt
Tiéd leszek már.

Mikor lesz az már,
Mikor lesz az már?
Jibbone hamikdos ir Cijon tömale
Akkor lesz az már.

Vagyis mikor…?

A CD kísérőfüzetéhez ne forduljunk magyarázatért, itt csak a dal születésének legendás történetét olvashatjuk Szabolcsi Bence tolmácsolásában:

Taub Eizik hászid csodarabbi 1780 körül került Nagykállóra melamednek (tanítónak) a nagykállói rasekol gyerekei mellé, s ott később rabbi lett. A költői lelkű, természetszerető rabbi a legenda szerint mezei sétája közben hallotta a dalt egy pásztorgyerektől, s egy belső hang ellenállhatatlanul ösztönözte őt annak megtanulására. Megvette hát a dalt két forintért. Abban a pillanatban, amikor a vásárt megkötötték, a rabbi megtanulta a dalt, a pásztorgyerek meg elfelejtette. Azóta a felvidéki zsidóság magáénak érzi a nótát, és zsoltáros virrasztásai s egyéb vallásos ünnepei alkalmával mindenütt énekli, mivel annak szövegéből Messiást váró, allegorikus értelmet érez ki.

A nagykállói cáddik
Magyar pásztorfiútól még az egyszeri csodarabbi is csak tősgyökeres magyar népdalt tud venni. Ezt Szabolcsi Bence sem látja másképp: a Szól a kakas már „egész magyar szövegében és egész dallamában egy jól ismert népdalnak nem is nagyon jelentékeny változata, erőszakkal betoldott héber sorokkal.” („Népdalok”, Az Egyenlőség Képes Folyóirata, 1921.) Ezekről az „erőszakos betoldásokról” még lesz szó. Először arra próbáljunk választ keresni, hogy egy többé-kevésbé tipikus magyar népdal hogyan válhatott ennyire népszerű haszid zsidó dallá?

Ámos Imre: Hajnalvárás, 1939A nagykállói haszid közösségből származó Ámos Imre (1907-1944) képe: Hajnalvárás, 1939

A kérdésre az egyik választ a dallam modalitása adja. A zsidó zene – legyen az akár klezmer, akár liturgikus kántorének – a gregorián zenéhez hasonlóan modusok, skálák, jiddisül shteygerek köré szerveződik. Ezek egyike, az Ahavoh rabboh, amely az ebben a modusban recitált reggeli ima kezdőszavairól nyerte nevét, különlegesen népszerű a haszid zsidók közt: számtalan haszid eredetű klezmerdarab és tish nign – szombatonként és ünnepekkor a rabbi asztalánál, gyakran eksztatikus hangulatban énekelt dal – épül erre a skálára.

Az Ahavoh rabboh egy módosított fríg skálának felel meg – innen ered a klezmerben elterjedt jiddis neve, a freygish –, ahol a skála harmadik foka egy fél hanggal fel van emelve. Szolmizálva: m-f-szi-l-t-d'-r'-m'. Ahogy gyakran a kelet-európai népdaloknak, úgy ennek a skálának sincs egyértelmű „tulajdonosa”: a spanyol flamenco „cigány skála”, az arab és a török zene hijaz maqam néven ismeri. S ha közelebbről megvizsgáljuk kérdéses népdalunkat, a Szól a kakas már-t, ez is pont ugyanerre a bővített terces fríg skálára épül. Ily módon minden változtatás nélkül átvehette a zsidó közösség úgy, hogy dallamvilágában teljesen magáénak érezhette.

Álljon itt egy példa egy ilyen freygish darabra a hagyományos kelet-európai klezmerrepertoárból, az Az du furst avek – „Amikor elmész” – jiddis népdal Joel Rubin (C-klarinét) és Joshua Horowitz (cimbalom) tolmácsolásában. A freygish skála mellett a rubato bevezető és a dal lassú, vontatottan feszes ritmusa is megerősíti a rokonság érzetét:








Rubin & Horowitz: Az Du Furst Avek (3'23"). A Bessarabian Symphony. Early Jewish Instrumental Music (1994) lemezről.
(Joel Rubin és Joshua Horowitz a múlt század fordulójának zsidó hangszeres zenéjét kísérlik meg rekonstruálni Bessarabian Symphony című lemezükön. Hasonlóan a barokk zene előadásaiból ismert historikus irányzathoz, ők is eredeti hangszereken játszva próbálják meg életre kelteni a korabeli előadási gyakorlatot, amelyet fluktuáló ritmika, gazdag ornamentika, glisszandók gyakori használata, és általában a vokális technikákhoz közelebb álló előadásmód jellemez. Lemezük azonban jóval több egyszerű kultúrarcheológiai kirándulásnál: élvezetes, élő, érzékenyen és érzelemgazdagon előadott zene.)

Kakas a Kaufmann-haggadában
De térjünk most vissza a dal szövegéhez. Az utolsó versszakot leszámítva tipikus magyar szerelmes népdalszöveggel van dolgunk, több ismert magyar népdalból is visszaköszön a szerelmesek madár-allegóriája. Az utolsó versszak azonban késői betoldás, amelyet a dalt magáévá tevő haszid zsidó közösség – talán maga Eizik Taub – költött hozzá, s amely gyökeresen átértelmezi az egész dalt.

A versszak ominózus héber nyelvű sora szó szerinti idézet egy késő középkori pijutból, zsidó liturgikus költeményből. A Cur mi-selo című pijut legkésőbb a 14. században született Észak-Franciaországban ismeretlen költő tollából. A költemény elég hamar elterjedt Európa zsidó közösségeiben, s mind a mai napig felcsendül szombatonként az ünnepi terített asztal mellett az étkezés utáni áldás, a Birkat ha-mazon bevezetőjeként. - Érdekes megjegyezni, hogy a Cur mi-selo ma elterjedt dallama ugyanarra az Ahavoh rabboh modusra épül, mint a Szól a kakas már.

A Cur mi-selo strófái a Birkat ha-mazon egyes áldásaihoz kapcsolódnak, amelyek hálát mondanak az Istentől kapott ételért, az Ősatyáknak örökbe adott földért, majd könyörögnek a Messiás eljöveteléért és a Szentély újjáépüléséért.

Ezekből a könyörgésekből emelte át a Szól a kakas már a pijut utolsó strófájának első sorát: יבנה המקדש עיר ציון תמלא, askenázi kiejtéssel: Jibbone ha-Mikdos, Ir Cijajn tömale. Magyarul: „Felépül a Szentély, és Sion Városa benépesül.” Akkor lesz az már.

Ez a betoldott strófa az Énekek éneke magasságába röpíti fel a dalt. Ahogy a hagyományos rabbinikus értelmezés szerint az Énekek énekének szerelmespárja az Örökkévaló és népének egymás utáni vágyakozását allegorizálja, ugyanúgy a Szól a kakas már énekese a számkivetett zsidó nép képviselőjeként vágyakozik szerelme, az Örökkévaló után, akivel csak a messiási időkben, az Ígéret Földjére való visszatérés és a jeruzsálemi Szentély újjáépítése után egyesülhet.

Így született meg egy potenciálisan zsidó dallamú magyar népdal és egy transzcendenssé emelt szerelmes vers házasságából a mai napig legnépszerűbb magyar nyelvű haszid dal.

Arusz ben Selomo taron játszik. Perzsiai zsidó kettős képmás bal fele, 1846
De ezzel még távol sincs vége a történetnek. A Cur mi-selo pijutnak, úgy tűnik, titokzatos képessége van a szerelmes költemények megtermékenyítésére. Nagykállótól jó ezer kilométerre délre, a szefárd zsidó kultúrkörben egy másik igen népszerű szerelmes dallal fonódik össze a Cur mi-selo, bár itt nem a szöveg, hanem a dallam közös. A szefárd zsidók a pijut hagyományos dallamára éneklik a Los bilbilicos cantan – „A fülemülék dalolnak” –, illetve a La rosa enflorece – „Virágzik a rózsa” – címeken is ismert dalt.








Savina Yannatou és a Primavera en Salonico: Los bilbilicos cantan – „A fülemülék dalolnak” (4'11"). Az Άνοιξη στη Σαλονίκη (Tavasz Szalonikiben, 1995) lemezről.
(Savina Yannatounak az egykori thesszaloniki szefárd közösség dalait összegyűjtő CD-jéről Studiolum már két bejegyzésében is idézett egy-egy dalt, itt és itt. Ez az anatóliai szefárdságtól elterjedt dal harmadik kedvencünk. A bilbilico, ‘fülemüle’ szó a török bülbül szefárd kicsinyítő képzős alakja, míg a „megsebesül a hold” a magas irodalomból átvett kifejezés a lassan fogyó holdra.)

La rosa enflorese
hoy en el mes de may
mi alma s’escurese
firiendose el lunar

Los bilbilicos cantan
con sospiros de aver,
mi alma i mi ventura
estan en tu poder.

Los bilbilicos cantan
en los arvos de la flor,
debacho se asentan
los ke sufren de amor.

Mas presto ven, colomba
mas presto ven con mí,
mas presto ven, keridha,
corre i salvame.
Virágzik a rózsa
most, május hónapban,
lelkem elsötétedik
ahogy megsebesül a hold.

A fülemülék dalolnak
vággyal sóhajtozva
lelkem és a sorsom
a te kezedben van.

A fülemülék dalolnak
a virágzó fák között
a fa alá ülnek le
akiket szerelem gyötör.

Siess gyorsan, galamb,
siess gyorsan hozzám,
siess gyorsan, kedvesem,
fuss, ments meg engem

Rachel szemöldökét festi. Perzsiai zsidó kettős képmás jobb fele, 1846
Végül csendüljön fel a Szól a kakas már ma élő leghitelesebb tolmácsolójának, Eizik Taub rabbi hatodik generációs egyenes ági leszármazottjának, Rebbe Menachem Mendel Taubnak, a Kaliver – „Nagykállói” – haszid dinasztia rabbijának az előadásában. Nem tudom, mennyire tud a Kaliver Rebbe magyarul, mindenesetre a Szól a kakas már-t szinte hamisítatlan szabolcsi tájszólásban énekli. Jeruzsálemben, szombatonként, magyar nyelven.

2009. március 15., vasárnap

Egy félreértés

Tegnap este óta megszállottan ud-zenéket hallgatok. Tulajdonképpen egész véletlenül hangolódtam rá ennyire erre a hangszerre és a műfajra. A názáreti ezeregyéjszaka-palota, más néven a Fauzi Azar Hostel, ahol tavaly nyáron volt szerencsém egy pár felejthetetlen napot tölteni, egy-két hete küldött egy hírlevelet, amiben többek közt azt írják, hogy márciusban minden péntek este egy neves ud-játékos, Wisam Gibran ad koncertet náluk. A Fauzi Azar honlapjáról kiderül, hogy Gibran nem ám akárki: Moszkvában és Berlinben tanult zeneszerzést, többek közt Ligetinél és Kurtágnál. Ő alapította meg a názáreti zenei és művészeti főiskolát, emellett az arab-zsidó ifjúsági zenekar karmestereként és számos zenekari mű szerzőjeként is ismert. Emellett kiváló ud-játékos:


A neten keresve igen sok linket találtam "róla". Csak így, idézőjelben, mert kiderült, hogy bármilyen hihetetlen is, de ugyanezzel a névvel létezik egy másik, szintén názáreti születésű ud-játékos, szintén igen híres, de egész más életpályával. Mindkettőjük neve وسام جبران arabul, de a másik - nem Fauzi Azar-os - "Wissam Joubran"-nak írja latin betűkkel a nevét. Ez az utóbbi Wissam egy neves názáreti ud-építő dinasztia sarja, maga is ambiciózus hangszerkészítő. Wissam két szintén ud-játékos testvérével, Samirral és Adnannal összeállva hozta létre a Trio Joubnan együttest, bevallottan a legendás Paco de Lucia-John McLaughlin-Al di Meola flamenco-trió által inspirálva. Akit érdekel, a YouTube-on jó pár élő felvételüket megtalálhatja, az én fülemnek nem tűnik nagyon meggyőzőnek ez az eklektikus, nem kevés "showmanship"-pel fűszerezett fúziós stílus.

No de ha nem kerestem volna rá Wisamra, és rajta és a trión keresztül nem találtam volna rá a legidősebb testvér, Samir szólólemezeire, akkor ez a blogbejegyzés sem született volna meg. Samir a trió összeállása előtt is készített szólólemezeket, ezek közül a második 2001-ben jelent meg, címe سوء فهم , vagyis Sou' Fahm, magyarul "Félreértés".


Sajnos az a kalózoldal blog, ahonnan az albumot letöltöttem, csak az album borítójának címoldalát tartalmazta, pedig kíváncsi lennék, mi lehetett az a félreértés, ami Samirt egy egész album megalkotására ihlette. Erről biztos ír a CD kísérőfüzete legalább egy pár sort. Innen-onnan azért sikerült összeszednem egyet s mást a lemez létrejöttének körülményeiről, s Studiolum segítségével az utolsó pillanatban a számok címei is meglettek. Ekkorra már megírtam az egyes darabokhoz a kommentárjaimat, de a címek alapján néhány számról olyan érdekes háttértörténetet találtam, hogy végül ezeket is odaillesztettem az egyes kommentárok végére.

A lemezen alapvetően nem hagyományos arab zenét hallunk, bár a legtöbb szám alaptémája hagyományos arab dallam. Ezekből kiindulva Samir a legkülönbözőbb stílusfajtákkal és harmonizálásokkal kísérletezik, a közös elem az egyes számok között szinte csak az ud jelenléte - bár a harmadik és ötödik számon még az se -, valamint a darabok hármas, ABA-szerű felépítése, ahol az improvizatív középrészt a kezdő téma és annak a darab végén való visszatérése foglalja keretbe.

Mint már említettem, nem igazán kedvelem a fúziós, new age-es, általában world music néven piacra dobott zenéket. A bajom általában nem magával a formával, az eklektikussággal mint olyannal van, hanem azzal, hogy a látványosan feltupírozott forma mögött gyakran sekélyes zenei tartalmat és kevés eredetiséget érzek. Samir albumán viszont olyan személyes hangot és kifejezőerőt vélek felfedezni, amely a darabokat túlemeli az önmagáért való fúziós zene banalitásán, s amely engem személy szerint megfog, felkavar, ámulatba ejt, vagy egyszerűen elgondolkodásra késztet.

Az album drámai felütéssel indít. Monoton, mély dobütések, tibeti khöömeit idéző morgások-sóhajtások, egy négyszer megismételt mély üres kvint harangkondulása, szinte nem e világi hangok után lép be ünnepélyes lassúsággal az udon a téma. A dallam leginkább egy temetési menetet kísérő gyászdalra emlékeztet. A gyászinduló hangulatát megerősíti a dobok kíméletlen ritmikus osztinátója. A középső, improvizatív rész is a kilátástalanság, elkeseredés érzetét kelti. - A This Week in Palestine-nak a lemezt méltató cikke megerősít fenti megérzésemben: a darab címe - Ramallah August 10 - arra a napra utal, amikor a város Al-Tira negyedének rendőrállomását egy izraeli F 18-as lebombázta.







Ramallah August 10 (4'49")

A második szám optimistább hangulatban indít. Samir mindent megtesz azért, hogy a hallgató stílusérzékét teljesen felborítsa! A kezdő zongorafutam és az első ütem dobjai és szintetikus vonósai egy algériai kávéház tipikus arab-francia hangulatát idézik. Az első-második ütem során viszont rögtön felismerhető lesz az argentín tangó ritmusa. Az indítás méltóságteljes eleganciáját a második ütem után belépő keményen atonálisan dzsesszes harmóniáknak csak azért nem sikerül felborítaniuk, mert pár ütem után visszatér az európai fülnek oly kedves, szinte édeskésen ismerős tonalitás. Ezek után lép be a csábítóan fülbemászó téma udon, amelyet nemsokára egy fuvola követ. A darab sokáig ebben a meghitt tonális világban marad, komplex arab ritmikával és a kíséretben némi visszafogottan pikáns "alzsíri" disszonanciával fűszerezve. Az improvizatív középrészt a zongora progresszív rockos (!) felütései jelzik előre. A középső rész ismét újabb világba visz: a szinte követhetetlenül komplex harmóniák a Jethro Thull, Genesis és a progresszív rock más jeles képviselőinek is dicsőségére válnának. A progresszív harmóniákat hamarosan egész hangos skálára alapozott többszólamú dallamfrázisok váltják fel, amelyek egészen debussys színezetet adnak a darabnak. Majd ismét a progresszív rockot és Ian Anderson frenetikus fuvolajátékát idézik a hamarosan belépő osztinátó dobok és pszichedelikus fuvolaszólók. A fuvola és a zongora egzaltált uniszónója és az izgatott dobszólók visznek fel a csúcsig - majd hirtelen csend, és az udon ünnepélyes lassúsággal ismét felcsendül a bevezető téma, minden nyugalmával és melankólikus fájdalmával együtt.







Lamma Bada (8'46")

A darab témája egy Közel-Kelet-szerte ismert nagyon régi, andalúz arab dallam, a Lamma Bada, szabad fordításban: "Amikor ringó léptekkel elindult". Hagyományos előadásban meghallgatható itt.

A következő szám címe Nafas, vagyis "Lélegzet". A darab nem is más, mint öt mély lélegzetvétel! Három belégzés, kettő ki. Talán a kezdő és végző belélegzés lenne a téma, és a középső három az improvizáció...?







Nafas (0'24")

Nem tudni, nincs is idő gondolkozásra, mert a következő tétel attacca indít. Az ud Albéniz ismert Asturiasába csap, azonban olyan, az eredeti darabban nem létező vonószenekari harmóniák zokognak a háttérben, amik Albéniz idilli darabját apokaliptikus vízióvá alakítják át. Nemsokára belépnek az utolsó ítélet trombitái is. A darab középrészének időtlen nyugalmát ez után a bevezető után letargiának, végső lemondásnak élem meg. A virtuóz improvizáció alapvetően hagyományos arab stílusra utal, de kis figyelemmel felfedezhetünk benne itt-ott utalásokat Albéniz Asturiasára is. A darab az apokaliptikus, egzaltált téma visszatérésével zárul. Nagy kár, hogy a zenekari kíséret - nemcsak ebben, hanem az album összes többi darabjában is - szintetizátorról megy.







Asturias (5'20")

Samir Jubran amúgy korántsem az első, aki Albéniz darabját udon játssza: előtte nem kisebb mester interpretálta a darabot ezen a hangszeren mint maga az Ud Királya, Farid al-Atrash. Aki a történelmi pillanat átélésének kedvéért hajlandó tolerálni a histórikus hang- és képminőséget, kattintson ide. Faridról a későbbiekben lesz még szó!

A következő darab fájdalmas arab furulyaszóló. A cím is egyszerűen Nay, ami a hagyományos arab hétlyukú furulya neve. Hangzása a magyar hosszi furugla hangjára emlékeztet.







Nay (1'39")

Mintha a furulya jajongása csak bevezető lett volna a következő számhoz. Könnyed dzsesszes kíséret ad hátteret az ud fülbemászó dallamához. Az udhoz társul nemsokára az előbbi furulya is. A stílus itt már nagyon európai, hagyományos lassú rockzenére - vagy talán inkább amerikai folkra - emlékeztet. Ez a darab talán kissé banálisabb, mint az előzők, de ennyi dráma és érzelmi vihar után ez most egyenesen jól is esik. - A szám címe Turab Ahmar, "Vörös föld".







Turab Ahmar (4'18")

A következő darab teljesen hagyományos arab zenének tűnik. Két, negyedhangokra hangolt ud kígyózó, egymás körül keringő duója, néha együtt haladnak, néha eltávoznak egymástól, majd újból összefonódnak egy szólamban. Az improvizatív középrész felépítése is teljesen hagyományos: először az egyik ud mondja el a magáét, közben a másik egy-két odapengetett hanggal "belehümmög", majd mikor az első szépen lekerekítette a magáét egy kádenciával, belép a második ud, most az első kísér csak, jószerint csak az alaphang pengetésével, majd ismét szerepcsere, s amikor már nem bírnak magukkal, szépen összefonódva egy diszkrét duettel zárják a tételt. - A darab címe Duet al Nisf Al Akhar, ami olyasmit jelent, mint "A másik fél duettje" (?).







Duet al Nisf Al Akhar (4'54")

A szintetizátorzenekar tuttijával robban be a következő szám. Számomra talán ebben a darabban a legelviselhetetlenebb a szintetizátorhangzás: régi egyiptomi romantikus mozifilm agyonjátszott kópiáját látom magam előtt, már várom a romantikus főhős elcsuklón feltörő tenorját, de helyette - hála Istennek - az ud lép be egy melankolikus témával. A középrész, amelyet az ud dominál, érzésem szerint nem elég karakteres, és kissé túl hosszúra is sikeredett. Szinte megváltás, amikor a klisészerű szintetizátortrombiták belépnek egy-egy ébresztő erejére. A klisészerű egyiptomi filmzene annyira banális, hogy már-már kész élvezet hallgatni. A végén az együttes egy balkáni körtáncba tör ki, és ezzel, no meg egy kis ízléstelen accelerandóval meg egy nyálas akkorddal végződik az egész. Happy end. Kérjük, hogy az üres kóláspoharat és a pattogatott kukoricás zacskót ne felejtsék az ülésen.







Lahn al Khuloud (7'18")

Már készen voltam a fenti elemzéssel, amikor rátaláltam a darab eredeti forrására. S láss csodát, a darab valóban filmzene, egy 1952-es egyiptomi film, a Lahn al Khuloud - "Örök dallam" - témája! A zene szerzője és a film főszereplője pedig nem más mint az Ud Királya, a libanoni drúz hercegi család sarja, Farid al-Atrash, aki amellett, hogy virtuóz udjátékos volt - a mai napig a legnagyobb elismerés, amit egy arab udjátékos kaphat a közönségtől, a Ya Farid!, azaz "Valóságos Farid!" bekiabálás -, több mint harminc filmben törte össze az ifjú egyiptomi hölgyek szívét. Aki pedig meg akarná hallgatni az eredeti filmzenét, természetesen valódi "agyonjátszott-kópia"-hangon, bátran kattintson ide.

Az album a Syrius együttes Az ördög álarcosbálja című, nagyon progresszív dzsesszes-rockos albumának parafrázisával zárul. Egy az egyben ugyanaz a harmóniavilág, lüktetés, hangszerelés, hirtelen váltások, újraindítások. Már csak Orszáczky Miklós rekedtes hangja hiányzik ahhoz, hogy az illúzió teljes legyen. - A darab címe Badiyat al-Mareekh, "Marsbéli sivatag".







Badiyat al-Mareekh (5'13")

Végül egy kis rejtvény a kihívásokat kedvelő olvasónak. A This Week in Palestine írja a lemezt méltató cikkében, hogy a kortárs és dzsessz-stílusban írt számok mellett olyan klasszikusok is helyet kaptak a lemezen, mint a 18. sz-i Ishaq Al-Bineez egyik szerzeménye. Nos, melyik ez az örökzöld darab?