Ejtsünk hát elsőnek is egy pár szót a lü-ről, illetve a lük-ről. Jing teaboltjából vagy egy hónapja kaptam kézhez a megrendelt csomagot, tele friss szüretelésű zöld teával. Ezeket nagyjából mostanra sikerült végigkóstolnom, és ígéretemhez híven beszámolok az első kóstolások eredményéről.
Bemelegítésképpen azt a két teát kóstoltam meg, amelyeket már többször is kaptam Jingtől: a Liu An Gua Pian-t - amelyet néhányatok talán jobban ismer Hat Magba Zárt Nyugalom néven - és a Wu Yi Bian Chá-t. Egyik sem rossz, de a tavalyi minőséget - amikor ráadásul híresen rossz termésről panaszkodtak a kínai teatermesztők - egyik sem éri el.
A Gua Piannak megvan az a finom pörkölt magos íze, a második-harmadik leöntés után kinyíló virágossága, amit a Jing-féle - és csak a Jing-féle! - Gua Piantól ismerek, de sokkal visszafogottabb, mint a tavalyi-tavalyelőtti termés. Túl enyhe, nincs utóíze, lecsengése, és valahogy nem igazán akar kinyílni. A negyedik leöntés után végre kezdenek jelentkezni azok a rafinált, édeskés aromák, amik miatt ez a tea az egyik kedvenc kínai zöldem lett, de aztán megint kezd hígulni a dolog. Összességében egy jó, de nem kiemelkedően finom tea. Lehet, hogy még tovább kéne tesztelnem nagyobb mennyiségű teafűvel.
(Tesztparaméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 63 °C víz, hat leöntésig bírta 15 mp és 1 perc közti leöntési időkkel.)
[Az igazságosság kedvéért hozzá kell tennem, hogy azóta újból teszteltem ezt a teát 6 g fűvel, és sokkal teltebb, erősebb ízélményekhez volt szerencsém. Persze az, hogy egy csésze teát hogy él meg ez ember, sok egyéb, szubjektív körülménytől is függ, szóval valószínűleg nem csak azon a fél grammocska teán múlt a dolog.]
A Wu Yi Bian Cha száraz füvének az illata meglepett. Először csalódott voltam, mert már annyira vártam azt a szédítő karácsonyi-fűszerillatorgiát, ami miatt különleges alkalmakra, hideg téli estéken, esetleg finom sütemények mellé ezt a zöld teát szoktam elővenni. Szóval fűszerszag semmi, ehelyett egy nagyon nemes, csúcsminőségű First Flush Darjeeling illata ütötte meg az orromat. Nem tudom, miféle metamorfózison ment át ez a tea, avagy csak Jingék csomagolták félre a rendelésemet, mindenesetre az elegáns illat hamar elfeledtette kezdeti csalódottságomat. Az első leöntés íze enyhén édeskés volt, és amilyen visszafogott, annyira harmónikus is. Ha az illat egy FF Darjeelingra, az íz egy elegáns Sárkánykútra emlékeztetett! A többi aromaárnyalat lassan bontakozott ki a harmadik és negyedik leöntés során - viszont azt is be kell vallanom, hogy hat leöntésnél többet nem bírt ki, ami egy ennyire finomnak induló - és drága! - teánál sokat levon a megítélésből. De míg a hatodik leöntésig eljutottam, egy jó ideig még élvezhettem a kellemesen édes, kissé fanyar, pörköltes ízt és az ánizsos felhangokat. Utóízt viszont egy leöntés során sem bírtam kicsikarni ebből a teából.
(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 6 g fű, 63 °C víz, 6 leöntés 15mp-45mp.)
A két régi ismerős után azokhoz a teákhoz fordultam, amelyekből az óvatosság kedvéért csak egy-egy 25 grammos próbacsomaggal vettem. Az első a sorban a Zheng Qing Lu Cha volt. A száraz teafűnek édeskés licsi-, vagy még inkább sülttökillata volt! A szokásos 63 °C-os leöntéssel kezdtem; a legtöbb kínai zöld teámnál jól bevált ez a hőmérséklet, gondoltam, ebből a teából is ez fogja kihozni a legtöbbet. Tévedtem. 30 mp áztatás után a teának szinte semmi íze nem volt, viszont a gaiwanban visszamaradt tealevelek csak úgy ontották az édes csillagánizsillatot. Az első leöntést újabb és újabb ízetlen leöntések követték, ráadásul igen hamar átváltottam egy egész percet túlhaladó áztatási időkre, amit általában a gongfu-szeánsz végére szoktam hagyni, amikor a megkínzott tealevelekből már az utolsó csepp aromákat akarom kicsavarni. De hiába - íz nem jött egy csöpp sem.
Elhatároztam, hogy szakítok megcsontosodott szokásommal és túlzott óvatosságommal, és másnap ugyanezt a teát - persze friss teafűvel... - ismét leteszteltem magasabb vízhőmérsékleten. A változás óriási volt: 68 °C-on teljesen kinyílt a tea, az édes licsis vagy sülttökös íz azonnal átjött minden egyes leöntésnél. Utóíz, mellékíz, visszhang, egyéb úri huncutságok nem igazán jelentkeztek ennél a teánál, de mindezek hiányáért kárpótolt az az átütő, szédítően gyümölcsös íz, amit csak egy magasabb hőfokon volt hajlandó kiadni magából. És ezért az árért - Jingnél ez egy közepes árfekvésű tea - ez igazán szép teljesítmény.
(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 6,5 g fű, 68 °C víz, jó pár leöntés - nem számoltam.)
Ding Gu Da Fang. - Száraz fű illata: diós. Ez a finom diósság már az első leöntés során átüt az ízben is. A második leöntés kicsit a Kam-féle Sárkánykút ízére emlékeztet: telt, enyhén pörkölt íz, de még nincs igazán önálló karaktere. Ez a karakter aztán lassan, finoman épül fel az ezt követő leöntések során, negyedszerre már kerek, pörkölt, kicsit borsos ízt érzek a számban. Érdekes, most már nem a Kam-féle Sárkánykútra, hanem a legendás Kam-féle Huang Shan Mao Fengre emlékeztet.
(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 62 °C, 4 leöntés 20 mp - 40 mp)
És ezzel a felvezetéssel elérkeztünk a Jing-féle Huang Shan Mao Fenghez, amelyből szintén megbontottam a kapott próbacsomagot. Az első tesztkísérletek részleteivel nem is akarlak untatni benneteket: ízetlen, kissé kesernyés, kissé füstös volt az összes leöntés. Okulva a Zheng Qin Lu Chá-val esett kalandomon, ezt a teát is kipróbáltam forróbb vízzel. Helyesen tettem! 68 °C-on jóval több ízt produkált, kellemesebb, édeskésebb, viszont kesernyésebb is lett. Így már kifejezetten iható, azonban nem beszélhetünk sem igazán nagy, sem igazán harmonikus Mao Fengről. Persze aki egyszer a Kam-féle Mao Fenget megkóstolta, annak sajnos a mércéje is igen magasra kerül...
(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 68 °C víz, leöntések hosszát-számát nem tartottam észben.)
És végül a nagy epifánia: a Meng Ding Huang Ya nevű sárga tea! Sárga teát én eddig még nem ittam, bár a létezéséről már hallottam. Magában Kínában is elég ritka ez a tea. Elkészítési módjában közel áll mind a zöld teához, mind a fehér teához: tulajdonképpen majdnem ugyanúgy készül, mint a zöld tea, de a szárítási folyamat jóval lassabb, aminek következtében a tea nagyon enyhén oxidálódik. (Csak hogy világosabb legyen a különbség a sárga, valamint az oolong és fekete/vörös teák közt: ez utóbbiakat még a szárítási folyamat előtt oxidálják.) Állítólag ennek az enyhe, elnyújtott oxidálási folyamatnak a következményeként a tea növényi, "füves" íze elmúlik, viszont megmarad minden egyéb karakterisztikája és előnyös tulajdonsága, ami a zöld teákra jellemző.
No de lássuk a mi teánkat: a száraz fű illata fűszeres, és nehezen meghatározhatóan kissé édesen erjedt, olyasformán, mint a pár napja kaszált, erjedésnek indult széna. Nagyon nagy, ígéretes az illat.
1. leöntés (65 °C): mind az íz, mind az illat friss zöldborsólevesre emlékeztet. Édes, maradandó utóíz.
2. leöntés (70 °C): Kicsit "poros", kissé erjedt, fanyarkás íz. Az édesség viszont szinte teljesen elmúlt.
3. leöntés (68 °C): Azt hiszem, most trafáltam bele a legjobb hőmérsékletbe. Fanyar, édes, erősen növényi, komplex, nagyon jó íz! Kellemesen húzós és édes utóíz, a gaiwanban visszamaradt leveleknek micéliumillata (!) van.
4. leöntés (68 °C): Nagyon finom. Emlékeztet Kam legendás Mao Fengjére, egy kis "poros", fanyar felhanggal. Elegáns, komplex, markáns ízű tea. Nagyon nagy élmény!
Bemelegítésképpen azt a két teát kóstoltam meg, amelyeket már többször is kaptam Jingtől: a Liu An Gua Pian-t - amelyet néhányatok talán jobban ismer Hat Magba Zárt Nyugalom néven - és a Wu Yi Bian Chá-t. Egyik sem rossz, de a tavalyi minőséget - amikor ráadásul híresen rossz termésről panaszkodtak a kínai teatermesztők - egyik sem éri el.
A Gua Piannak megvan az a finom pörkölt magos íze, a második-harmadik leöntés után kinyíló virágossága, amit a Jing-féle - és csak a Jing-féle! - Gua Piantól ismerek, de sokkal visszafogottabb, mint a tavalyi-tavalyelőtti termés. Túl enyhe, nincs utóíze, lecsengése, és valahogy nem igazán akar kinyílni. A negyedik leöntés után végre kezdenek jelentkezni azok a rafinált, édeskés aromák, amik miatt ez a tea az egyik kedvenc kínai zöldem lett, de aztán megint kezd hígulni a dolog. Összességében egy jó, de nem kiemelkedően finom tea. Lehet, hogy még tovább kéne tesztelnem nagyobb mennyiségű teafűvel.
(Tesztparaméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 63 °C víz, hat leöntésig bírta 15 mp és 1 perc közti leöntési időkkel.)
[Az igazságosság kedvéért hozzá kell tennem, hogy azóta újból teszteltem ezt a teát 6 g fűvel, és sokkal teltebb, erősebb ízélményekhez volt szerencsém. Persze az, hogy egy csésze teát hogy él meg ez ember, sok egyéb, szubjektív körülménytől is függ, szóval valószínűleg nem csak azon a fél grammocska teán múlt a dolog.]
A Wu Yi Bian Cha száraz füvének az illata meglepett. Először csalódott voltam, mert már annyira vártam azt a szédítő karácsonyi-fűszerillatorgiát, ami miatt különleges alkalmakra, hideg téli estéken, esetleg finom sütemények mellé ezt a zöld teát szoktam elővenni. Szóval fűszerszag semmi, ehelyett egy nagyon nemes, csúcsminőségű First Flush Darjeeling illata ütötte meg az orromat. Nem tudom, miféle metamorfózison ment át ez a tea, avagy csak Jingék csomagolták félre a rendelésemet, mindenesetre az elegáns illat hamar elfeledtette kezdeti csalódottságomat. Az első leöntés íze enyhén édeskés volt, és amilyen visszafogott, annyira harmónikus is. Ha az illat egy FF Darjeelingra, az íz egy elegáns Sárkánykútra emlékeztetett! A többi aromaárnyalat lassan bontakozott ki a harmadik és negyedik leöntés során - viszont azt is be kell vallanom, hogy hat leöntésnél többet nem bírt ki, ami egy ennyire finomnak induló - és drága! - teánál sokat levon a megítélésből. De míg a hatodik leöntésig eljutottam, egy jó ideig még élvezhettem a kellemesen édes, kissé fanyar, pörköltes ízt és az ánizsos felhangokat. Utóízt viszont egy leöntés során sem bírtam kicsikarni ebből a teából.
(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 6 g fű, 63 °C víz, 6 leöntés 15mp-45mp.)
A két régi ismerős után azokhoz a teákhoz fordultam, amelyekből az óvatosság kedvéért csak egy-egy 25 grammos próbacsomaggal vettem. Az első a sorban a Zheng Qing Lu Cha volt. A száraz teafűnek édeskés licsi-, vagy még inkább sülttökillata volt! A szokásos 63 °C-os leöntéssel kezdtem; a legtöbb kínai zöld teámnál jól bevált ez a hőmérséklet, gondoltam, ebből a teából is ez fogja kihozni a legtöbbet. Tévedtem. 30 mp áztatás után a teának szinte semmi íze nem volt, viszont a gaiwanban visszamaradt tealevelek csak úgy ontották az édes csillagánizsillatot. Az első leöntést újabb és újabb ízetlen leöntések követték, ráadásul igen hamar átváltottam egy egész percet túlhaladó áztatási időkre, amit általában a gongfu-szeánsz végére szoktam hagyni, amikor a megkínzott tealevelekből már az utolsó csepp aromákat akarom kicsavarni. De hiába - íz nem jött egy csöpp sem.
Elhatároztam, hogy szakítok megcsontosodott szokásommal és túlzott óvatosságommal, és másnap ugyanezt a teát - persze friss teafűvel... - ismét leteszteltem magasabb vízhőmérsékleten. A változás óriási volt: 68 °C-on teljesen kinyílt a tea, az édes licsis vagy sülttökös íz azonnal átjött minden egyes leöntésnél. Utóíz, mellékíz, visszhang, egyéb úri huncutságok nem igazán jelentkeztek ennél a teánál, de mindezek hiányáért kárpótolt az az átütő, szédítően gyümölcsös íz, amit csak egy magasabb hőfokon volt hajlandó kiadni magából. És ezért az árért - Jingnél ez egy közepes árfekvésű tea - ez igazán szép teljesítmény.
(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 6,5 g fű, 68 °C víz, jó pár leöntés - nem számoltam.)
Ding Gu Da Fang. - Száraz fű illata: diós. Ez a finom diósság már az első leöntés során átüt az ízben is. A második leöntés kicsit a Kam-féle Sárkánykút ízére emlékeztet: telt, enyhén pörkölt íz, de még nincs igazán önálló karaktere. Ez a karakter aztán lassan, finoman épül fel az ezt követő leöntések során, negyedszerre már kerek, pörkölt, kicsit borsos ízt érzek a számban. Érdekes, most már nem a Kam-féle Sárkánykútra, hanem a legendás Kam-féle Huang Shan Mao Fengre emlékeztet.
(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 62 °C, 4 leöntés 20 mp - 40 mp)
És ezzel a felvezetéssel elérkeztünk a Jing-féle Huang Shan Mao Fenghez, amelyből szintén megbontottam a kapott próbacsomagot. Az első tesztkísérletek részleteivel nem is akarlak untatni benneteket: ízetlen, kissé kesernyés, kissé füstös volt az összes leöntés. Okulva a Zheng Qin Lu Chá-val esett kalandomon, ezt a teát is kipróbáltam forróbb vízzel. Helyesen tettem! 68 °C-on jóval több ízt produkált, kellemesebb, édeskésebb, viszont kesernyésebb is lett. Így már kifejezetten iható, azonban nem beszélhetünk sem igazán nagy, sem igazán harmonikus Mao Fengről. Persze aki egyszer a Kam-féle Mao Fenget megkóstolta, annak sajnos a mércéje is igen magasra kerül...
(Paraméterek: 100 ml gaiwan, 5,5 g fű, 68 °C víz, leöntések hosszát-számát nem tartottam észben.)
És végül a nagy epifánia: a Meng Ding Huang Ya nevű sárga tea! Sárga teát én eddig még nem ittam, bár a létezéséről már hallottam. Magában Kínában is elég ritka ez a tea. Elkészítési módjában közel áll mind a zöld teához, mind a fehér teához: tulajdonképpen majdnem ugyanúgy készül, mint a zöld tea, de a szárítási folyamat jóval lassabb, aminek következtében a tea nagyon enyhén oxidálódik. (Csak hogy világosabb legyen a különbség a sárga, valamint az oolong és fekete/vörös teák közt: ez utóbbiakat még a szárítási folyamat előtt oxidálják.) Állítólag ennek az enyhe, elnyújtott oxidálási folyamatnak a következményeként a tea növényi, "füves" íze elmúlik, viszont megmarad minden egyéb karakterisztikája és előnyös tulajdonsága, ami a zöld teákra jellemző.
No de lássuk a mi teánkat: a száraz fű illata fűszeres, és nehezen meghatározhatóan kissé édesen erjedt, olyasformán, mint a pár napja kaszált, erjedésnek indult széna. Nagyon nagy, ígéretes az illat.
1. leöntés (65 °C): mind az íz, mind az illat friss zöldborsólevesre emlékeztet. Édes, maradandó utóíz.
2. leöntés (70 °C): Kicsit "poros", kissé erjedt, fanyarkás íz. Az édesség viszont szinte teljesen elmúlt.
3. leöntés (68 °C): Azt hiszem, most trafáltam bele a legjobb hőmérsékletbe. Fanyar, édes, erősen növényi, komplex, nagyon jó íz! Kellemesen húzós és édes utóíz, a gaiwanban visszamaradt leveleknek micéliumillata (!) van.
4. leöntés (68 °C): Nagyon finom. Emlékeztet Kam legendás Mao Fengjére, egy kis "poros", fanyar felhanggal. Elegáns, komplex, markáns ízű tea. Nagyon nagy élmény!
4 megjegyzés:
Kedves Tea-kóstoló!
Tök jó tudni, hogy hány fokos a víz, meg hány másodperc a leöntés! De mi az a leöntés? meg mit számít a fél gramm? meg miért és mikor hány fokos vizet kell használni? Csak érzésre, vagy vegyek ebay-en tizedpontos hőmérőt is? :-)
Szóval lehetne egy kis teakészítési 1*1? Akár részletekben is!
Kedves bébé!
Először is elnézést a kései válaszért, épp most jöttem haza egy internetmentes nyaralásból. Szintén elnézést a bejegyzés kissé bennfentes stílusáért és a misztikus utalásokért holmi Kamokra, Jingekre és Sárkánykutakra; a bejegyzés valójában egy félig-meddig privát teás hírlevélnek a netes folytatása, amit eddig mindössze egy szűk baráti körnek küldözgettem szét méjlben. Ők - remélhetőleg - értik, miről fecsegek, az viszont kezdő blogosként fel sem merült bennem, hogy bejegyzésemet rajtuk kívül más is fogja olvasni, sőt mi több, kommentálni. Ígérem, elkövetkezendő bejegyzéseim írásakor gondolni fogok újdonsült olvasóimra is.
A zöld teákat legjobban gongfu-módszerrel szeretem elkészíteni. Ez egy Kínából származó, ott igen elterjedt teakészítési mód, amelynek lényege, hogy kis teáskannában aránylag nagy mennyiségű tealevelet öntünk le kevés vízzel - ez volna a magyarázat a "leöntés" szóra -, és aránylag rövid ideig - 10-60 mp-ig - hagyjuk a vizet a teafüvön állni. A rövid áztatás után a kész teát közvetlenül a csészékbe vagy egy kiöntőedénybe öntjük át. Ha megittuk a teát, a tealeveleket ismét leöntjük vízzel, rövid ideig megint állni hagyjuk, majd felhörpintjük: ez volna hát a második leöntés, amit tetszés szerint még több követhet. Egy jó tea sok leöntést bír el, akár nyolcat-tízet is. Az egyes leöntések során a tea íze enyhén változik, fokozatosan kinyílik, útközben esetleg karaktert vált, néha inkább növényi jelleget, máskor virágos, avagy fűszeres jegyeket mutat, míg végül a sokadik leöntés után lassan lecseng. Véleményem szerint a gongfu-módszer sokkal többet kihoz egy finom teából, mint az a nálunk elterjedtebb teakészítési módszer, ahol általában egy pár kiskanálnyi teafüvet öntünk le egy liter forró vízzel, majd öt percig állni hagyjuk.
A gongfu-módszerről részletes, lépésenként illusztrált leírást találhatsz itt, s egyben azt is megtudhatod, ki is az a misztikus Kam, akire többször is utalok bejegyzésemben:
http://chineseteas101.com/brewingmethod.htm
Kam "Kung Fu Chá"-nak hívja azt, amit én gongfu-módszernek. Mindkét szó ugyanazt a kínai kifejezést fedi kétféle átírásban, jelentése kb. "a helyes út", mármint a jó tea készítésének helyes útja. A zöld teákhoz ajánlott gongfu-módszert a "GaiWan (small)" link alatt találod.
A fél grammok meg fokok meg milliliterek pedig abszolút nem fontosak. :-) Legalábbis ilyen tizedes nagyságrendben nem. Azért jegyzem le mégis őket, mert már többször is előfordult, hogy teás barátaimmal homlokegyenest ellenkező véleményem volt ugyanarról a teáról. Vitáink során aztán nem egyszer kiderült, hogy az eltérő vélemények oka az eltérő teakészítési paraméterekben keresendő: a teafű és a víz mennyiségének aránya, a víz hőmérséklete, az áztatási idő mind-mind befolyásolják a kész tea ízét és karakterét. Ezért szoktam rá, hogy új teáim tesztelése során minden mérhető paramétert a lehető legpontosabban lejegyzek, ezzel véve elejét az eltérő készítési technikákból eredő esetleges félreértéseknek. Amikor aztán már csak a magam élvezetére készítek teát, már nem vagyok ennyire aprólékos. Nagyjából szemre bemérem, mennyi teafű kerüljön a gajvanba vagy a kannába. A leöntővíz hőmérskéletét viszont változatlanul mérem, mert azt tapasztaltam, hogy két-három fokos hőmérsékletkülönbség is érezhető lehet egy jobb zöld teánál: különösen, hogy én a zöld teákat elég alacsony, 62 és 70 fok közti hőmérsékletű vízzel szeretem elkészíteni. (A kínaiak viszont legjobb tudomásom szerint nem hőmérőznek, szemrebbenés nélkül öntik le a legdrágább zöld teát is lobogó vízzel.) Viszont tizedesfokos hőmérőm az nincs, egyszerű alkoholos üveghőmérőt használok, ami egy fok pontossággal mér.
A tea készítése hitem szerint művészet, nem tudomány, ezért a lejegyzett paraméterek is inkább rólam szólnak, mint magáról a teáról. :-) Teától, embertől, sokszor a pillanatnyi hangulattól is függ, neked éppen milyen elkészítési móddal fog legjobban ízleni a tea. Próbálkozni, kísérletezni kell minden teával, számomra ez a kísérletezés és a keresgélés a Tea Útja. Én a hírlevélben - s mostantól a blogon - csak azt tudom megosztani másokkal, hogy számomra milyen módon nyílt meg legjobban egy-egy tea, az én paramétereimmel milyen arcait mutatta meg. Lehet, hogy te más módszerrel egész mást hozol ki ugyanabból a teából.
Vén blogosként (ööö, ez én lennék) hadd adjak tanácsot a kezdő blogosnak: Ha a komment szétfolyik, tedd át posztba!
Ezt ahogy most így, szó szerint. Népek fognak nemesedni általa.
Aha.:)
Szóval itt nem blogot kell olvasni, hanem a kommenteket!:)
A hetedik érzékem súgta (sajnos,ahogy látom jó nagy spéttel, 12 nap),hogy nézzek mégiscsak ide, és valami nagyon lényegeset és fontosat tudhattam meg a teakészítésről.
Nem sok kínai mondást ismerek,de ez a kedvenceim közé tartozik :
Három dolgot sajnálhatunk:
- az eltékozolt életet
- a bamba bámulással meggyalázott képeket
- és a rosszul elkészített teát.
Most már legalább tudom, mit és hogyan kell/kellene csinálni.Főleg ez a vízhőfok mérés,ez a kedvencem,-amit gondosan ráírnak minden teástasakra... :)
Teljesen igaza van Studiolumnak, ennek a kommentnek bejegyzésnek kellene lenni!
És jó lenne olvasni a blogot, hiszen annyi minden érdekesség van. Hogy enyhítsem a várakozás nehéz perceit (heteit!!!) :) előkerestem a japán Okakura Kakudzo Teáskönyvét...
Megjegyzés küldése